Vasárnap este utoljára csaptak össze a hírességek a Sztárbox szuperdöntőjében
Reklama
A Sztárbox szuperdöntőjében Berki Mazsi és Dobos Evelin, Árpa Attila és Brasch Bence, valamint Molnár Áron és Rácz Jenő mérték össze az erejüket.
A végső, utolsó, mindent eldöntő meccs előtt nehéz lehetett volna megjósolni, hogy Rácz Jenőnek vagy éppen Molnár Áronnak van-e nagyobb esélye a győzetelmre. A felek a ringbe lépve azonnal egymásnak estek, Molnár Áron kapásból hatalmas ütés mért Rácz Jenőre. Sőt, néhány pillanattal egy olyan bal egyenest kapott, hogy földre került. Ebből szinte fel sem állt, jött a következő brutális ütés, ezután Rácz Jenő edzője be is dobta a törölközőt.
A színész pillanatok alatt gyűrte maga alá Rácz Jenőt, ezzel férfi középsúlyban ő diadalmaskodott a Sztárbox szuperdöntőjében.
A győzelem mellett pedig Molnár Áron is megkapta a lehetőséget, hogy részt vegyen egy nemzetközi boxversenyen, celeb kategóriában.
Forrás: Blikk