Reklám
Reklám

Itt a pontos szám, ennyi nettó fizetésből tud normálisan megélni egy dolgozó magyar ember

Reklama
Kiderült, mennyi fizetés kell a tisztes megélhetéshez Magyarországon.

Vajon mennyi pénzből lehet normálisan megélni Magyarországon? Mennyi nettó fizetést kell keresnie egy dolgozó embernek ahhoz, hogy ne kelljen forintra kiszámítania, hogy egy nap mennyi pénz költhet, és azon aggódnia, hogy vajon kitart-e hónap végéig, illetve a következő fizetésig? Nem könnyű a helyzet, hiszen a fogyasztói árak folyamatosan emelkednek – 2022-ben és 2023-ban összesen több mint 30 százalékkal.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg 2022 januárjában nettó 310 ezer forint volt az átlagkereset Magyarországon, addig 2024 januárjában ez már 402 ezer forintra emelkedett. Tekintve, hogy a megélhetési küszöb – tehát az a pénz, amiből félre is tud tenni az ember -, valahol a nettó medián és az átlagkereset körül mozog, tehát ha eszerint számolunk, akkor nagyjából 341 ezer forint lenne az a nettó összeg, ami már mondhatni elegendő ahhoz, hogy az alapvető lakhatási és megélhetési kiadásainkon túl szabadidős tevékenységre, szórakozásra is költhessünk.

Forrás: Világunk
Reklama

Hasonló cikkek