Reklám
Reklám

Galambos Lajos és gyermekei is összetörtek Boglárka halála miatt: „Lajcsi most a legerősebb támasza a gyerekeinek”

Reklama
Meghalt Galambos Lajcsi volt felesége, Boglárka

„Egy elhúzódó és nehéz döntést hoztunk. Az életünket Bogival a jövőben jó és igaz barátként, szövetségesként folytatjuk. Örökre összeköt bennünket három közös gyermekünk, sok jó, szép és néha nehéz emlék“ – mondta a szakításukat követően Lajcsi, aki továbbra is szoros kapcsolatban állt a volt nejével, és minden családi ünnepet együtt töltöttek gyermekeikkel.

Most pedig nem csupán a gyásszal kell megküzdenie, hanem a három közös gyermeküket, Boglárkát, Istvánt és Lajost is támogatnia, segítenie, hiszen ő marad az egyetlen szülőjük. Őket is próbáltuk utolérni, ám mindeddig nem jártunk sikerrel.

„A gyerekek teljesen összetörtek. Bármennyire is lehetett számítani rá, hogy ez bekövetkezik, felkészülni nem lehet rá. Lajcsi most a legerősebb támasza a gyerekeinek. Bár reintegrációs őrizetben van, mellettük áll, számíthatnak rá. Érzi ennek a súlyát és felelősségét“ – mesélte a családhoz közel álló forrásunk, aki azt is elárulta, hogy a zenész a válás ellenére a betegségben sem hagyta magára a volt nejét.

Forrás: Ringier
Reklama

Hasonló cikkek