Egy amerikai házaspár örökbefogadott egy kislányt, de amikor kiderült a titka, elhagyták őt
Reklama
Megrázó, ugyanakkor rengeteg kérdést felvető ügyben emeltek vádat a minap. Egy anya, akit az akkor 9 éves, örökbefogadott gyereke elhagyásával vádolnak, azt állítja, hogy a lány igazából 22 éves volt, és szociopata, aki végezni akart a családjával. Ennek ellenére a szülők most csak óvadék ellenében vannak szabadlábon.
Ugyanebben az évben Indianapolisban a bíróság úgy is döntött orvosi bizonyítékok alapján, hogy a lány 1989-ben született. Miután Nataliát kiengedték a pszichiátriáról, a család otthagyta lafayette-i lakásukban és Kanadába költöztek. Ezután is próbálták segíteni az életét, de a lány megszakította velük a kapcsolatot, és azóta nem is látták.
Forrás: Trinixy