Az egykori női olimpikon elárulta: ezért van annyi szex az olimpiai faluban
Az olimpiai játékok alatt gyakran sok szexuális aktivitás zajlik a sportolók között, ami kívülről nézve furcsának tűnhet. Egy volt olimpikon most felfedte, hogy mi áll ennek hátterében.
Kiderült, hogy az olimpiai versenyzők hajlamosak túlságosan is élvezni az életet, amikor két hétre teljesen elzáródnak a külvilágtól a versenyek során. Susen Tiedtke volt olimpikon szerint a verseny végeztével a sportolók igyekeznek szexszel is levezetni a felhalmozódott energiájukat.
Susen Tiedtke egykori német távolugró, aki 1992-ben és 2000-ben vett rész az olimpián egy, a New York Postnak korábban adott interjújában így fogalmazott: „Az olimpikonok fizikailag a csúcson vannak az olimpiai játékokon. Amikor a verseny véget ér, szeretnék kiadni a felhalmozódott energiát.”